Bár északon vagyunk és közeleg a tél, mégis jó hosszúra nyújtjuk a napjainkat mostanság. Az egész így kezdődött: Lomma beach en gång till, vagyis Lomma beach még egyszer.

Egyszer volt, hol nem volt, szeptember utolsó vasárnapján szépen sütött a nap, úgyhogy bátrak voltunk, felkerekedtünk és elbicikliztünk a tengerhez. Eltévedtünk - sokszor -, jó nagy kerülőt tettünk, úgyhogy rendesen elfáradtunk, mire odaértünk, de csak megtaláltuk. Bár már nem vetkőztünk bikinire, mint az első alkalommal - nehéz volt pulcsiban ülve a homokban belegondolni, hogy alig egy hónapja bikiniben sült pirosra a nép a tűző napon -, és még csak a lábujjunk hegyét se lógattuk a vízbe, jelentem, Lomma még mindig jó hely. (Sajnálom, skacok, Peti és Tomi, hogy pont a ti hazautazásotok másnapján mentünk és titeket nem vittünk, illetve, hogy amíg itt voltatok, egyszer sem sütött olyan szépen a nap, mint aznap, de hát ez van.)

Bár mi és a "nagycsapat" sikeresen elkerültük egymást, így pedig kimaradtunk egy bonding-olós fagyos röpimeccsről (mert hát This is the beach! The what? The beach. Ah, the beach!), jutott helyette nekünk egy kis pokrócon fetrengés egymás hegyén-hátán, szimplán csakhogy melegítsük egymást (Thibault is just Thibault!). Szeles a tengerpart, mondtam már? Később indultunk, mint a "nagycsapat", mégis hamarabb értünk haza, mert fáztunk, de hazafelé már nem tévedtünk el, a nap pedig olyan szépségesen sütött, hogy öröm volt nézni, ahogy lemenőben volt. Azért mégis megörültünk, mikor megláttuk a lundi templomtornyot, aztán meg a Lund táblát. Mégiscsak messze van az a 12 km.

Szóval volt egy kis sunny sunday chill, legalábbis az akart lenni, Svédország adta szeptember végi keretek között, aztán jött a vegetarianisk pizza party a'la Germany akkora mennyiségű pizzával, hogy a végére már kezdett úgy tűnni, hogy magától termeli az új adagokat a sütő - persze Otto szuper barátnője állt a dolgok mögött. Így esett, hogy sokat ettünk, ami jól is jött, mert a biciklizés meg a szeles tengerpart azért fárasztó még akkor is, ha nem röpizik ott az ember. Evés után - csak hogy meglegyen a sittning feeling - jöhetett az éneklősdi: mindenki előadta a maga nyelvén a Hakuna Matatat - és persze miután valaki elszólta magát a "Let it go"-val, a  Frozen-dal is befigyelt (Ki emlékszik még a "valóban... görög van a falóban" mondásra, mikor úgy vigyáztunk, hogy ki ne mondjuk? Na, hát hasonló a helyzet Tibóval meg a "let it go"-val.)

Aztán - mert hát mégis csak Bauta film club vagyunk vagy mi a szösz - "Maradjuk fent a vörös holdig!" felkiáltással kezdődhetett a mesemaraton. Ennyi Hakuna Matata után mi mással is indíthattunk volna, mint az Oroszlánkirállyal, aztán következett az Így neveld a sárkányod 2, amin sikeresen bealudtam. De milyen jót aludtam Daniel ölében. (Már mondtam, így élünk itt Bautában, egymás hegyén-hátán otthonosan, talán túl otthonosan is, de hát kicsit a hely, ez van!).

Vége lett mindkét mesének mire színesedni és nőni kezdett a Hold, úgyhogy félálomban ki-bemászkáltunk, aztán magunkra kaptunk mindent, amit éppen találtunk, és élveztük a látványt, mikor a jelenség elérte a tetőpontot. Nem mi voltunk az egyedüliek, egész Bauta fenn volt, ki-ki a maga kreativitásával és lehetőségeivel. A dupla-szomszéd a litvánokkal egyenesen karosszékből teával a kezében, mintha moziban lenne nézelődött, pokróccal az ölében, de volt akinek mi kopogtunk be az ablakán, hogy idő van, mire félmeztelen rohant ki, csak hogy visítva visszaszaladjon a kisautós takarójáért.

Végül aztán úgy döntöttünk, hogy túl sok a lámpa a ház előtt, úgyhogy kihasználjuk az annyi bajt kevert "sötét oldalt", és átmentünk a 6-os épület mögé mintegy leküzdve minden ellenérzésünket az iránt a rész iránt. Megérte. Ha a Holdért nem is - számomra bevallom, kevésbé a látvány, mint az élmény, hogy együtt bolyongunk a sötétben hajnali 4-kor és egymást ébren tartva bámuljuk az eget sokkal többet jelentett, mint a szokásosnál kicsit nagyobb és kicsit vörösebb Hold -, de a társaságért, az emlékekért és a hulló csilagokért megérte. Mert több hullócsillagot is láttunk, annyira sötét van a ház mögött. Még egy valamire jó volt ez az este. Mivel hátramerészkedtünk, talán a hátsó szobában lakók is legyőzték kicsit a félelmüket - kellett ez már nekünk.