2015. augusztus 29. írta: ko.barbi

Cykel panic!

The story of how I ended up with two bikes.

Cykel, vagyis bicikli. Ez az egyik első svéd szó, amit az ember megtanul (ez és a systembolaget, vagyis az otthoni dohányboltra hajazó itteni italbolt hálózat, amit azért vezettek be, mert a svédek túl sokat ittak, wtf? A lényeg, hogy csak itt lehet alkoholt venni.) akár tanul egyébként svédül, akár nem. Néhány Lundban töltött nap után már mindenhol azt lesi az ember, hogy hol vannak a bringaboltok, bicikli nélkül ugyanis Lundban nem lehet élni. Én két hétig próbálkoztam, és tényleg jelentem, tényleg nem. Lejártam a lábam, és sok mindenről lemaradtam, mert mindenki más gyorsabb és mobilabb volt két keréken. Határozottan nem érte meg, szóval ez hamar eldőlt, így vagy úgy, de kellett egy bringa.

Azt kell mondanom, hogy Lund egy nagyon élhető, hihetetlenül szép város, de vannak lehetetlen részletei. Például a szállás- és a biciklikeresés. Ha valamit mindenki egyszerre akar, annak általában nincs jó vége még Svédországban sem. Ha a nyarat két hónap keserves szálláskereséssel töltöttem, akkor lundi tartózkodásom első két hetét keserves biciklikutatással. A végén kezdtem épp olyan kétségbeesett lenni, mint júniusban a bopoolen hasznavehetetlen hirdetései láttán. Közben pedig mindenki biciklizett körülöttem, vagy szétszórta a bringáját, hogy szabad préda legyen. Pedig "Patrick, the policeman" világosan az értésünkre adta, hogy lopják a bicikliket Lundban szép számmal, vigyázzunk rájuk, ennek ellenére tucatjával látom, hogy bármilyen lakat nélkül hagyják a tárolókban az emberek a bicikliket. Az egyik szomszédsrác a saját kárán tanulta meg, hogy 10 percre se hagyjuk lakat nélkül a járműveket – bár nála ez amolyan könnyen jött, könnyen ment dolog volt, hiszen az ő szobájához bicikli kulcsot adtak ajándékba, az előző lakó nagyvonalú volt. (Nekünk fél doboz cukor, só, pár fűszer, egy mosópor meg egy tusfürdő jutott.)

Az én szobám előző tulaja kevésbé, mert a szoba teljes felkutatása után se találtam elfekvőben biciklikulcsot. Bár igaz, hogy nincs is gazdátlan bicikli az udvaron, csak egy váz maradvány, a lépcsőhöz láncolva, ahhoz pedig valószínűleg nem szeretnék kulcsot találni - és amúgy is szétszerelik lassan a bringa-szerelő M&Ms litvánok. Szóval maradt a heti rendes "Did you get some new used bike?" kérdés a Lundaböckernél, a 0-24-es FB csoport check bármennyire is ódzkodtam tőle előtte és Leo, a szomszéd srác folytonos nyaggatása, hogy adjon tanácsot és/vagy kísérjen el. Hatalmas piros pont neki, hogy egy zokszó nélkül segített, pedig alig ismertük egymást. Danke, danke! Valahogy mégis mindig lemaradtam a lehetőségekről, még akkor is, ha a világvégére - tényleg le a térképről, farmok, lovak mellett és sáros utcákon keresztül - sétáltam is érte.

Az elkeseredett, de kitartó biciklihajkurászás aztán olyan sikeresnek bizonyult, hogy végül két bicikli boldog gazdája lettem. Egy régi bútordarabot ingyen kaptam: a nagy bringapánikban odáig jutottam, hogy elgyalogoltam érte és lapos kerékkel toltam hazáig (plusz üléscsere is kell rá), majd miután kitámasztottam a lépcsőnél a ház előtt, azzal a lendülettel nekiálltam másikat keresni, mert a hazaúton rájöttem, hogy én meg egy kontrás bicikli maga lenne a katasztrófa. Murphy befigyelt, mert alighogy leültem a géphez, meg is jelent egy hirdetés, amire lecsaptam, úgyhogy másnap reggel már nagyban loholtam a főépület elé találkozni a leendő biciklimmel. Ezúttal elsőfékes, váltós, kosaras járművet szereztem, bár nem ingyen. Viszont ezt legalább tényleg tudom használni. Azóta a nagy fekete először közkinccsé, illetve courtyard-díszévé vált, aztán az egyik belga lecsapott rá a másik házból, a másik drágaságot pedig az ablakom előtt tartom szemmel.

Ha valaki pár hónappal ezelőtt azt mondja, hogy így fogok örülni egy biciklinek, kinevetem, de jó hangosan (!), de mióta biciklivel járok itt, kitárult előttem az itteni világ. Nem vagyok bezárva a szobámba a világ végén, mindenhova odaérek időben, elbírom, ha valamit venni kell, és a többiek se hagynak le. Biciklivel az ég is kékebb Lundban!

Hihetetlen egyébként, hogy mennyire bicikli-barát ez a város - bár a hollandok még így is panaszkodnak rá, de nekem egyszerűen hihetetlen. Már az a tény, hogy mennyi bicikliút és főleg, mennyi biciklitároló van szerte a városban, elképesztő. Az autók pedig vigyáznak ránk, mert tudják, hogy veszélyesek vagyunk. Köz- és önveszélyesek, mert sokan vagyunk, diákok vagyunk, buliba is bringával járunk és nem mindegyikünk van hozzászokva a biciklizéshez. Szóval lehet, hogy az autósok utálnak minket, de tartják a távolságot, mi pedig nagyon örülünk ennek.