B-a-u-t-a-s-t-e-n-e-n. Mert most már végre le tudom írni és ki is tudom mondani. Bautastenen, vagyis "nagy szikla". Itt éldegélünk hatvannégyszer pár tíz négyzetméteren per fő és igyekszünk kihozni a legtöbbet a szűkös apartmanokból. Merthogy az itteni kétszobás kis lakáskákban bár viszonylag nagyok a hálószobák, a konyha viszont kicsi: két főnek elegendő pici asztal plusz két szék, aztán fürdőszoba meg folyosó és semmi más közös helyiség. Semmi nappali, ami az én legnagyobb szívfájdalmam - tudom, ezt már mondtam, de fogom még jó néhányszor, mert ezen egyszerűen nem tudok túllépni... Főleg ismerve az itteni híres "korridorrum" rendszert, amit már volt is párszor szerencsém/szerencsétlenségem látni, mert azóta csak még jobban fáj érte a szívem. Tíz-húsz ember egy folyosón, mindenkinek saját szoba plusz fürdő és egy-két(-három?) konyharész plusz egy hatalmas nappali nagy étkező asztallal a sittningekhez, kanapéval meg képernyővel a movie night-okhoz - illetve a legszerencsésebbeknek akár saját inside bárral is. Mi másra vágyhatna egy diák? Főleg, ha egyáltalán nincs nappalija, ahol vendégül láthatná vagy akár csak leültethetné a barátait. (Luacc, ezt sose bocsátom meg!)

Na mindegy, ez a helyzet, nappali nélkül kell boldogulnunk, kreatívak vagyunk, megoldjuk. Ami azt illeti, már szinte tökélyre is fejlesztettük a BYOC (azaz, bring your own chair) szomszédolást, és a zsúfolt konyhákban feszegetjük a határokat. Eddig tíz ember volt a rekord, aki le tudott ülni a konyhában, party tekintetében pedig max húsz fő, de ezt remélhetőleg hamarosan megdöntjük, mert Project X Party here we come - ha akkor nem döntjük romba ezt az épületegyüttest, akkor soha. Szóval zsúfolódunk, de ez nem akadályoz meg minket abban, hogy gyakran reggelizzünk vagy vacsorázzunk együtt. Vagy akár mini sittningeljük. Btw, sittning, ez egy itteni szokás, voltaképpen éneklős vacsora ivós dalokkal és sok koccintással, kár, hogy a dalok nagy része svédül van... a Drunken Sailor meg az ad hoc Yellow Submarine egyszerűbb volt a múltkor, mint nagy nehezen kibogarászni a svéd szavakat a kottából még akkor is ha szorgosan járunk a svéd órákra. A svédek általában valamelyik nation-höz (svédül ez mókásan na-húúúún, de ez egy másik történet), vagyis diákszervezethez mennek sittningre, de mi feltaláltuk az itthoni szoba-változatot, ahol aztán bemutattuk egymásnak a Hakuna Matata összes változatát. Volt német, lengyel, holland, dán és magyar refrén. Hogy hogy jutottunk oda, ne kérdezzétek.

De visszatérve a lakás felszereltségére, ahogy már mondtam, mikró és pirító nincs, viszont van szuperérzékeny füstjelzőnk, úgyhogy mindig tudjuk, ha valaki főz. Vagy ha mos, mert a mosó- és szárítógépek is elég hangosak - nem, nem vagyunk elkényeztetve, csak kicsi a hely, még egy szárító se nagyon férne el itt -, ja és a hűtő is beszél. Mármint nem, nem beszél, annyira azért nem okos itt minden, de néha érdekes hangokat ad ki. A fürdőszoba egyébként a kedvencem, az első hónapban rendszeresen elárasztottam zuhanyzáskor az egészet - csodás a rendszer, zuhanytálca nincs, csak egy félcentis perem -, ami aztán múlt héten olyan rosszra fordult, hogy végül ki kellett hívni a szerelőket. De komolyan, hullámok voltak! Imádhatnak már minket az itteni karbantartók egyébként, napi rendszerességgel küldjük a fault reportokat. Szerintem már kívülről tudják a címünket.

Még egy dolog a felszereltségről. Határozottan nem jó, ha minden túl modern. Én a magam részéről sokkal boldogabb lennék egy sima kulccsal, minthogy egy elemes műanyag cuccal nyissuk ki az ajtókat, amik félhavonta véletlenszerűen beadják a kulcsot... Nem egy szomszédom maradt már kint órákra, mert elromlott a csodamasina. A legszebb az volt, mikor két lakással arrébb a lányok hiába hívták ki a karbantartót, ő se tudta kinyitni és végül az ablakot nyitotta ki nekik és azon másztak be, aztán utasításba kapták, hogy hagyják nyitva éjszakára az ablakokat "tűzvédelmi előírások miatt" - just for the record: soha nyitott ablakot! Még szerencse, hogy a földszinten laknak.

Egyébként nekem is szerencsém/szerencsétlenségem (?)  van a földszinten lakni; napi szinten változik a véleményem, hogy örülök-e neki. Mikor megérkeztünk, hálát adtam az égnek, hogy nem kellett felcipelnem a bőröndömet az emeletre, de aztán arra gondoltam, hogy talán nagyobb biztonságban érezném magam odafönt. Ugyanez áll az utcafronti és a hátsó szoba közti különbségre is. Az én szobám a belső udvarra néz, vagyis mindenki premier plánba belát. Van ugyan sötétítő, de ki akar napközben is éjszakát, főleg nem ősszel északon? Úgyhogy marad a belátás. Illetve részemről a kilátás, néha már kezdem egészen Magdi anyusnak érezni magam, hogy mindig látom, hogy ki jön-megy az ablakom előtt. De csak, hogy körbeérjen a kör, kukkolóm nekem is van - de kedves kukkoló, nem zavar, szemmel tartja az ablakomat, ha kell. Plusz az sem volt utolsó dolog, hogy az első néhány hétben amikor még nagyban ment az ismerkedés, sokkal könnyebb volt az első szobából rálátni a kinti történésekre. Az egyik lány a hátsó szobák egyikéből majdnem végigsype-olta az első nagy BBQ előkészületeit, mert nem is hallotta, hogy mi történik. Bezzeg nekem külön dj-m is van hétvégenként a szemközti házból. Szóval jó is, rossz is a szoba, az elrendezés, a lakás és az egész környék, de ez van, ez marad, ezt kell szeretni. Meg fogom szeretni, ettől nem félek. Ahogy a városba vezető erdei bicikliutat is, ami most kifejezetten szép az őszi színekben. Esténként kevésbé lelkesedem érte, de egymás biciklifényei nagyon jól mutatnak a sötétben, úgyhogy azt se bánom. De kérdezzetek meg november végén, amikor majd lefúj a szél a bringáról...

Mert azt hiszem, nem sokáig leszünk olyan szerencsések, hogy a ház előtt élvezzük a szép időt meg a napsütést. De azért volt egy jó hónapunk augusztus közepe óta. Mókás volt látni, ahogy a kék-sárga ajtók tárva nyitva állnak és mindenki próbál szellőztetni - nyitott ajtó jelentése: "nyugodtan gyere és szocializálódj velem", félig nyitott ajtó: "nem akarok társaságot, csak melegem van". Akkoriban egész korridor-feelingje volt a kis közösségünknek, folyosó nélkül persze. Kivittük a székeket, mindenki a magáét vagy pokrócot és törülközőt, és kávéztunk délutánonként. Aztán együtt mozdultunk a nappal, ahogy kezdett eltűnni a szemközti ház mögött. A srácok a sarki lakásokban még mostanában is rendszeresen kint élik a vasárnapjaikat: kitelepülnek asztallal, számítógépszékkel vagy éppen karosszékkel és csinálják, amit egy LTH (mérnők) diák csinál az órákra, akármi is az. Kivéve, amikor overállt varrtak még a "régi szép időkben" az első két héten. Akkor még gondtalanok és házi feladat nélküliek voltunk - khm... kivéve, aki susa svéd órára járt minden. egyes. nap.

Hát ilyen a mi furi naranccsárga-kék-fehér bódéegyüttesünk a világ végén, mert tényleg ott vagyunk. Mellettünk zsákutca és főút, vonat és speciális iskola (a szemközti szomszédok gyakran emlegetik a "hellish scream"-eket, amik reggelente onnan szűrődnek át, de a 6-os számú épület jól takarásban van, úgyhogy mi nyugodtan alszunk), egyébként pedig gyárak és irodák, aztán meg bevásárlóközpont meg külvárosi pláza, de legalább nem kell messzire mennünk ha bármi kell. (A Systembolaget, az itteni "dohánybolt", vagyis hát nemzeti italbolt közelsége ugyanis mint múlt héten kiderült, nagyon is jól jön. Főleg, ha 14.40-kor realizálom, hogy szombatonként 3-kor zár, és este házibuliba vagyok hivatalos. Olyankor aztán ebéd eldob, és futás a bicikliért. De jelentem, zárás előtt odaértem. Egyébként a Systembolaget szombati zárás előtti félórája megérne egy szociológiai tanulmányt: az egész svéd társadalom olyankor özönli el és tankol fel a hétvégére.)

A házaink és a környék drón-szemmel (mert mi ilyen menők vagyunk, egyikünk drónokat épít*): 

 * a videó és a képek copyright-ja őt illeti, mange tak Dan! :)