Malmöben jártunk. Már ideje volt, hiszen hetek óta itt vagyok, és még Malmöig se jutottam el, pedig alig negyedórányira van vonattal. Vagy kicsit több mint félórányira biciklivel, ahogy azt a németek bebizonyították - a fene a sportos mindenségüket. Meg az ezüstkanalat is a szájukban, hogy kocsival tudtak jönni, és két biciklit is hoztak. Na most mondaná Annie, hogy "you jealous bitch", de ez nem igaz, az egyetlen, amire igazán féltékeny vagyok itt az az LTH overál, de erről majd máskor.

Szóval volt egy szabad csütörtöki napunk és úgy döntöttük, hogy bevesszük Malmöt. Részemről a nap első felfedezése az volt, hogy hetekkel a megérkezésünk után felfedeztem, hogy alig két utcányira tőlünk van a gunnesboi vonatmegálló, ami azért jó hír, mert ha bárhova menni kell, sokkal egyszerűbb innen, mint bebringázni a központi állomáshoz. A vonaton jött az újabb meglepetés, amikor a nagy állomáson nem szállt fel a német srác, ahogy megbeszéltük. Vagyis felszállt, mégse találtuk. Már kezdtünk azon gondolkozni, hogy vajon rossz vonatra szállt-e, amikor rájöttünk, hogy ja hogy a vonat két kocsis. Na mindegy. Legalább végre egy helyen voltunk.

A malmöi állomáson jöhetett is a következő két ráeszmélés. A bevándorlók jelenlétét most talán inkább hagyjuk, a hihetetlen mennyiségű bicikli és a speckó emeletes tárolók inkább svéd-specifikusak.

Felfedeztük a belvárost, megbámultuk - ki imádattal, ki utálattal - a modern épületeket, nem jutottunk fel egy jó magas högskola (college) tetejére, hogy onnan csodáljuk meg a kilátást, átverekedtük magunkat egy biciklitorlaszon - most komolyan, azért a járda zebrához vezető részét legalább szabadon hagyhatták volna -, elkavarogtunk a "Váci utcába", betévedtünk az Espresso House-ba, vagyis a "svéd Starbucksba" és mindent megfogdostunk egy csomó designer shopban. Aztán elindultunk a másik irányba és célbavettük a Turning Torso-t. Csak toronyiránt... helyett amerre az út engedte. Közben találtunk egy érdekes kúriát is, amit majd legközelebbre megtudunk, hogy miféle. Egyébként jelentem, a Torsonak nagyobb a híre, mint amennyire érdekes. Messziről poén - Lommából egész jól néz ki a miniatürizált változat - meg jó irányjelző a város bármelyik részéről, de amúgy csak egy unalmas felhőkarcoló, amibe még csak be se lehet menni, merthogy "not open to the public", mert kéremszépen "residential area". Azért nem mondom, egy pillanatra elképzeltem, milyen lehet a tetőlakásban lakni. Fun fact egyébként, hogy a szemközti épület egy plasztikai sebészet... ifyouknowwhatimean.

Szóval fogtunk magunkat, hátrahagytuk a Torso-t és a kikötőt meg a tengerpartot választottuk helyette. Vagyis majdnem egy sexy daddy-t, aki pont az ellenkező irányba ment babakocsistul, de hát nem mehet mindenki a pipafüst után ugye. Helyette kiültünk a partra piknikezni. A hattyúkat nem etettük, csak néztük és próbáltuk megfejteni, hogy a rút kiskacsák hogy lehetnek ilyen nagyok és még mindig rútak. Ki tudja, mennyit ültünk ott a túlméretezett falépcsőkön, néztük a tengert meg a hajókat, hogy átférnek-e az Öresund Bridge alatt - kivétel nélkül átfértek - és olyan hangosakat nevettünk, hogy elüldöztünk a közelben romantikázó párt. Förlåt!

Időközben aztán Lottát is megtaláltuk az egyik kávézóban, hiába merült is le a telefonja és veszett el számunkra egy időre, és megváltozott létszámban - két némettel kevesebben és egy finnel többen - visszatelepedtünk a lépcsőre. Akkor tudtuk meg azt is, hogy ha Finnországban doktorira mész építészmérnökin, a diplomaosztón kardot kapsz a neveddel. Hol lehet beiratkozni?

A nap utolsó fun fact-jeként még azt is megtudtam, hogy a svéd "Tack!", vagyis köszönöm lengyelül igen-t jelent. Mókás volt hallgatni Annie-t, ahogy magánhangzók nélkül andalgott a barátjával telefonon néhány random svéd köszönömmel vegyítve. Közben hazarepített minket a szélsebes, 140km/h-val süvítő vonat Gunnesboba.

Összességében azt kell mondanom, hogy Malmö első blikkre semmi extra, de mégis kifejezetten érdekes a modern és a régi vöröstéglás épületek egymásmellettisége - tetszik ennek az egésznek a szimbolizmusa, az egész svéd hozzáállást is ez jellemzi. A mai nap legnagyobb felfedezése mégis ez:

"I'm finally learning to love the skies I'm under!"

Ez már nagyon kellett.